Az utóbbi albumoknál már megszokott dolog lett, hogy felkerül rá egy, a többi szerzeménytől igencsak eltérő dal. Ez főleg két dolog miatt van: Az egyik, hogy szeretjük egy kicsit „polgárpukkasztani” a saját hallgatóságunkat is, a másik és talán a legfontosabb, hogy az Alvin-dalok esetében mindig is a mondanivaló volt az elsődleges, az határozta meg az adott dal zenei stílusát. Úgy gondolom, hogy ezekkel a dalokkal még jobban ki tudjuk bővíteni az általunk vizionált világot. Nagyon szeretjük őket!

Mivel a hangszerelése miatt ez a szerzemény egyébként is nagyon különlegesnek számít, a hozzá készített kisfilm is egészen más lett, mint amit megszokhattunk a zenekartól. A frontember, aki maga rendezte a klipet, a forgatás során elsősorban az emberi érzések bemutatására koncentrált.

Sosem szerettem a történetmesélést. Mindig is maguk az emberek érdekeltek, hogy hogyan élik meg az életük pillanatait, miként reagálnak a bánatra, örömre. A dal lényege, hogy mindenki saját maga dönti el a sorsát. Hiszem, hogy mindennek, ami a fejedben megszületik, egyedül csak te szabhatsz határt. Legyünk bátrak, ne féljünk élni!

Aki élőben is szeretné meghallgatni a Fejben dől el-t és a többi új dalt, mindenképp látogasson el április 14-én, azaz most szombaton a Barba Negrába, ahol este 21.30-tól állunk színpadra. További informácók az Alvin Facebookján!